Munkatársaink

2014 júniusától dolgozom a BIK-nél, eleinte mint szociális munkás, 2019-től pedig mint telephelyvezető. Előtte több évtizeden keresztül állami, majd multinacionális cégnél dolgoztam mint beszerzési munkatárs. Azért szeretek itt dolgozni, mert jó a csapat, összetartók a munkatársak. A legemlékezetesebb eset, amivel találkoztam eddig: Két lakó közötti összeütközés során egy kés is előkerült. Az egyik résztvevővel az épület folyosóján találkoztam, kezében a késsel. Abban a helyzetben higgadtnak maradni, elkérni a kést az ellátottól. Sikerült… Amit a legtöbbször hallottam, ha szóba került, hogy hol dolgozom: Azta, de jó! Ez nem nehéz?

2021 januárjától dolgozom a BIK-nél, 2022.09.01-től vagyok a BIK csepeli átmeneti szállójának a vezetője. Ezt megelőzően is a szociális szférában dolgoztam, immár több mint húsz éve, leginkább hajléktalan elláttásban. Azért szeretek a BIK-nél dolgozni, mert van lehetőségem, terem hasznosítani az eddigi munkatapasztalataimat. A legemlékezetesebb eset, amivel találkoztam eddig: Minden eset más és más, sajnos sok emberi tragédiával találkozom, ami a mai napig megrendít. Amit a legtöbbször hallottam, ha szóba került, hogy hol dolgozom: Ez nem munka hanem hivatás, ehhez olyan lelkület kell amit átlag ember nem tudna végezni, én biztos nem tudnám csinálni.

2013 nyarán érkeztem a BIK-hez. Szociális munkás és emberi erőforrás menedzser végzettségem van. Az egyetem elvégzését követően szerettem volna falukutatással, közösségi szociális munkával foglalkozni, mindig is a vidék, a falu világa, közössége érdekelt engem leginkább. Na, aztán egy állásinterjúra mentem az akkori Szociális és Családügyi Minisztériumba, ahol felajánlották a hajléktalanság témakörét, ami ugye a tipikus nagyvárosi probléma. Kezdetben nem volt egyszerű, egy ideig csak az volt a célom, hogy az elődöm idejét megdöntsem (ez azt hiszem 3 és fél év volt), mert mindenki azt mondta, a hajléktalan ellátásban dolgozók, meg a téma, meg a körülmények kibírhatatlanok… Végül 13 évig dolgoztam a minisztériumban. De a végén már a teljes szociális szolgáltatási szektorral foglalkoztam, mint főosztályvezető-helyettes. Szerettem nagyon, de egy idő után nem árt váltani. Így kerültem a Baptista Szeretetszolgálathoz. Majd a BIK-hez, aminek 2016 óta vagyok a vezetője. Ezek mellett elég sok mindent csináltam, tagja vagyok a Hajléktalanok Közalapítvány kuratóriumának, voltam szakmai kollégium vezető, tanítok a SOTE-n a szociális vezetőképzésen, korábban néha a Baptista Teológiai Akadémián, illetve sokáig rendszeresen, ma már csak néha részt vehetek a falu- és tanyagondnokok képzésén, amit szintén nagyon szeretek. Tagja voltam szakmai közösségeknek, és pár éve az a megtiszteltetés is ért, hogy a Február Harmadika felmérést vezető munkacsoport is meghívott a felmérést megelőző gondolkodásra. Erre különösen büszke vagyok…bár, nem mintha a többire ne lennék. Néha cikkeket is írok, ha felkérnek rá. Azért szeretek itt dolgozni, mert szerintem ez egy nagyon menő szakma. Mondjuk az én dolgom nem a frontvonalban van, rettenetesen élvezem, ha egy olyan gépezetet lehet kialakítani és folyamatosan alakítani, javítgatni, ami arra szolgál, hogy segítségre szoruló embereknek tudjon támogatást nyújtani, lehetőséget adni. Nekem és a BIK központi stábjának az a dolga, hogy az ügyfelekkel közvetlenül dolgozó munkatársaim a lehető legtöbb eszközt kapják ahhoz, hogy a lehető legjobb és leghatékonyabb munkát tudjanak végezni. Ez lehet ordas nagy közhely, retorika szintjén sok vezető vallja ezt, csakhogy én ezt egyrészt komolyan gondolom, másrészt ennek érdekében egy csomó vezetői viselkedést képes voltam magam mögött hagyni, mert rendes munkakapcsolat csak így képzelhető el szerintem. Ez a gyakorlatban nem jelenti azt, hogy ne én döntenék, vagy ne én lennék a főnök, de nálunk egyre szélesebb tere van annak, hogy akár kérlelhetetlen visszajelzésekben jelezzék a kollégák, ha valamit elrontok, ha sokat beszélek, ha nem értik mit mondok, stb.. Szóval – nyilván megfelelő, konstruktív formában – bizony letolhatnak a munkatársak, ha valamivel megbántottam, feldühítettem őket. Vagy valamit jól csinálok. Cserébe persze én is így járhatok el. Az eredmény pedig egy – azt gondolom magyar viszonylatban ritka – őszinte és együttműködő gárda. Ezt sokkal nehezebb kialakítani, mint ahogy hangzik. Néha apró cserépdarabokból rakod magad össze, ha a visszajelzések alapján kiderül, nem voltál olyan fain gyerek, mint gondoltad. Pusztító tud lenni, viszont működik. Nagyon jó kis csapat alakul a BIK-nél. Nem mindennapi dolog ez és ez nagyon motiváló. Pedig, az igazat megvallva, azért messze nem ideális körülmények között dolgoznak a munkatársaink. De csinálják, és jól csinálják, amiért nem győzök hálás lenni nekik. Nem könnyű manapság szociális munkásnak lenni. A rendszer semelyik szintjén sem. A legemlékezetesebb eset, amivel találkoztam eddig: Lassan 10 éve vagyok itt, sok ilyen van. A lakónk, aki egyszer külföldieknek eladta a Nyugati-pályaudvar vas szerkezetét, a fiú, akinek bambara tolmácsot kellett találnunk (akkori infó szerint ilyen egy volt az országban), az ételosztások megszervezése, a Cipősdoboz gyűjtés télen a Deák Ferenc téren. Vagy amikor a szociális területet felügyelő államtitkár eljött megnézni a Deák téren az utcai szolgálatunk munkáját és az aluljáróban lévő ügyfelek (mondjuk mindnek volt már nálunk szállása, de nem mindig akarnak bejönni – nehéz ügy ez…), látván, nagy ember látogat, akkora rumlit rendeztek, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Mondjuk azért a hangzavarban voltak részeg külföldi turisták (úgy gondolták jó ötlet egymással ordítozni az aluljárón áthaladva), volt árus, és veszekedő házaspár, nagyhangú pesti fiatal is. Óriási zűrzavar közepén álltunk. Még szerencse, hogy az államtitkár pontosan tudta, miről is van szó. Persze, ha nem tudta volna, akkor sem tudunk volna mit tenni, nem rendelhetünk csendet és kulturált viselkedést… Amit a legtöbbször hallottam, ha szóba került, hogy hol dolgozom: Általában valami kérdés: Adjak nekik pénzt?, Nem lehetne őket valahol elhelyezni?, vagy hasonló. Az emberek nagyon érdeklődnek. Őszintén kíváncsiak. De egyszer valaki nagyon meglepőt mondott: Gratulálok a munkádhoz, büszke lehetsz rá! – és akkor, ott tényleg az voltam.

2013 tavaszán kezdtem az intézményben dolgozni, intézményvezető-helyettesként. Ezt megelőzően a büntetés-végrehajtás szervezetén belül, különböző beosztásokban tevékenykedtem. Az itt szerzett tapasztalataim jó eredménnyel segítettek át a kezdeti nehézségeken, amikkel az intézménynek meg kellett küzdenie. A munkám változatos, kihívásokkal teli. Bár közvetlenül nem foglalkozom ügyfelekkel, tevékenységem társadalmi hasznát is látom, ez jó érzéssel tölt el. Kezdetben sokszor találkoztam az előző munkám során megismert "ügyfelekkel" is. Tapasztalataim szerint az emberek többsége nem szeret a társadalom nehézségekkel küzdő tagjairól még tudomást sem venni, de elismerően beszélnek azokról, akik ezt helyettük is megteszik.

2020 június óta, a CsÁO megnyitása óta dolgozom a BIK-nél. 2011 óta dolgozom gyermekvédelemben és hajléktalanellátásban. 2011 előtt az Oktatási Minisztériumhoz tartozó háttérszervezetekben dolgoztam gazdasági területen több pozícióban, valamint saját pénzügyi tanácsadó céget vezettem. Az ember életében az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb terület a munkája és a munkakörnyezete. Fontos, hogy az ember azt a munkát végezze, amit szeret és amit élvezettel csinál. Fontos számomra, hogy elismerik a munkámat, hogy rendezett környezetben, energikus és támogató vezetőkkel dolgozhatok, a munkám folyamatosan izgalmas kihívást jelentenek számomra, és ösztönzőleg hat további ismeretek és tapasztalatok megszerzésére. A legemlékezetesebb eset, amivel találkoztam eddig: 10 nap alatt felkészülni az intézmény megnyitójára, és 4 hónap alatt feltölteni a CsÁO-t. Kiválasztani és beköltöztetni 20 családot. Amit a legtöbbször hallottam, ha szóba került, hogy hol dolgozom: Te pénzügyi diplomával gyakorlattal ott dolgozol? Nálad a hülyék nem a szomszédban laknak.

Gyermekkorom óta szerteágazó volt az érdeklődésem, és az elképzelésem a jövendőbeli munkásságommal kapcsolatosan. Mindig is vonzott a tanítói pálya, a pénzügy világa, illetve az egészségügy. Eléggé egyértelmű volt, hogy emberekkel, gyerekekkel vagy betegekkel szeretnék majd a jövőben foglalkozni. El is végeztem egy egészségügyi iskolát Budapesten. Nem sokkal később bekerültem az Országos Onkológia Intézet Kemoterápiás osztályára. 19 évesen eléggé bátor lépés volt. Az itt eltöltött egy év alatt teljesen átértékeltem, hogy mi is igazán fontos az életben! Lelkileg borzasztóan megterhelő volt, az ott látottak nagyon megviseltek, ezért egy év után úgy döntöttem, hogy máshol folytatom, és megpályáztam a Bajcsy Zsilinszky kórház IV. Belgyógyászat és Kardiológiai osztályán meghirdetett asszisztensi munkakört, ahová felvételt is nyertem. Hamarosan lehetőségem nyílt pályázni a Wekerle Ösztöndíjra. Hosszas gondolkodás után, hiszen egy üzleti főiskoláról volt szó, pályáztam, és sikerült megnyerni. Tulajdonképpen így szereztem közgazdász diplomát, ami számomra egy „ajándék”. Első éves hallgató voltam, amikor éreztem, hogy a munkaügy és a HR az én terepem. Adódott egy nagyon jó lehetőség a Kossuth Lajos gyermekotthonban, ahol munkaüggyel, pénzüggyel és igazából mindennel is kellett foglalkozni. Az egészségügyből kilépve, azért egy kicsit aggódtam. Igazi kihívás volt, de tetszett, és belevágtam. Nem volt egyszerű az első év, rögtön rájöttem, hogy könyveléssel nem szeretnék foglalkozni, viszont a munkaüggyel annál inkább. Sokat tanultam, fejlődtem az évek alatt. Megtanultam, hogyan kell egyszerre telefonálni, közben e-mailt írni, és közben nem túl sokáig várakoztatni az éppen rám váró kollégát. Megtanultam rangsorolni a napi feladataimat, illet azt, hogy egy jó munkaügyesnek még arról is van táblázata, hogy az adott intézményben hány fő nő, illetve hány fő férfi kolléga van. Szerencsésnek érzem magam, mert az otthonban is szuper csapat vett körül, de sajnos az állami intézményekben az átszerveződés nagyon gyakori, 4 év után borult minden, nemsokára szinte mindenki továbblépett. Nagyon megviselt, amikor eldöntöttem, hogy én is elköszönök, de visszagondolva jól döntöttem. Az álláskeresésnél számomra fontos volt, hogy szociális szférában, illetve közszférában tudjak elhelyezkedni, mert sokkal emberibbnek, családiasabbnak, gondoltam mindig is. Szakmai tapasztalatom is ezen a területen volt, hiszen mindig közalkalmazottakkal foglalkoztam. 2021 februárjában jött szembe velem a hirdetés, hogy munkaügyi asszisztenst keresnek a Baptista Integrációs Központba. A hirdetés leírása tulajdonképpen a szakmai tapasztalatom rövid összefoglalója volt, ezért jelentkeztem. Az interjún továbbra is szimpatikus volt a munkakör, illetve az eddig megszerzett tudásom bővítésére is alkalmasnak találtam. Az első találkozás alkalmával hangsúlyoztam, hogy nem szeretek tétlenül ülni napi 8-9 órát, és szeretem, ha folyamatosan van feladat. Ezt a kijelentésemet komolyan vették. :) Első sorban azért szeretek a BIK-ben dolgozni, mert egy jó csapatba kerültem ismét. A közvetlen kolléganőmmel, Mártival szakmailag nagyon egymásra találtunk, és amit a fejünkbe veszünk, azt biztosan megcsináljuk. Szeretem, hogy mindennap más, és soha nem egyhangú. Előfordul, hogy az eddig megszerzett tudást kicsit el kell felejteni, és „BIK-esre” formálni, de ez az igazi kihívás, ami motivál a mindennapokban. Szeretem, hogy nem érezhető hierarchikus megkülönböztetés, és számít a véleményünk, esetleges szakmai ötletünk. Az elmúlt időszakban sok emlékezetes pillanatom volt a BIK-ben, de a legjobbak: - amikor a főnököm csodálkozva nézett rám, hogy elolvastam az intézmény szervezeti és működési szabályzatát, - amikor Márti próbálta szemléltetni, és megértetni velem a szervezeti ábránkat, - amikor a főnökeim költöztetik az irodát, - amikor kaptam belépési jogosultságot NAV bejelentéshez, - Önkéntes képzés A legkedvesebb pillanatom pedig a karácsonyi évzárón kapott köszönetnyilvánítás. Amikor elmesélem, hogy hol dolgozom, legtöbbször a következő kérdéseket kapom: - Ott papok is vannak? - Az egyháznál nagyon jól lehet keresni? - Jajjj a Baptisták? Akik olyan fura ruhákban járnak? - Ott mindenki vallásos?

2022 decembere óta vagyok a BIK gazdasági vezetője. Családi vállalkozásban kezdtem dolgozni, két gyermekem születése után, majd bankban, minisztériumi tulajdonában álló vállalkozásban és minisztériumban is gyarapíthattam tudásom és tapasztalatom. Egy-két kisebb kitérőtől eltekintve mindig pénzügyi területen dolgoztam. Voltam pénzügyi ügyintéző, könyvelő, bérszámfejtő, tb ügyintéző, munkaügyes. Szeretek itt dolgozni, a kedves, támogató kollégák, megértő, segítő vezetőség miatt és a telephelyeken dolgozó munkatársak által végzett munka miatt. Keresztényként fontosnak tartom az emberek segítését, a BIK-ben csapatként tudunk ezért a célért együtt dolgozni.

2013 májusa óta dolgozom a BIK-nél. 2020 márciusáig szociális munkásként tevékenykedtem, azóta pedig telephelyvezetőként. Korábban nem dolgoztam szociális területen. Többek közt azért szeretek itt dolgozni, mert sosem lehet unatkozni. Mindig találkozom új kihívással, érdekes emberekkel. Tanulhatok és segíthetek, ez elég jó kombináció. Ez a munka egy hullámvasút az érzelmek szomorú vidámparkjában. A legemlékezetesebb eset, amivel találkoztam eddig: Az elmúlt majd’ 10 év alatt nagyon sok volt. Egyszer 10-20 percig szóval kellett tartanom és lenyugtatnom egy nálam jóval nagyobb darab, rendkívül agresszív, kábítószer hatása alatt álló lakónkat, aki a berendezést rugdosta és dobálta a szobájában a kését keresve. Sikerült elérnem, hogy leüljön az ágyára és letett a kés megkereséséről is, amíg kiérkeztek a rendőrök. Szintén nagyon emlékezetes volt, amikor az egyik lakóm azt mondta, hogy többet tettem érte, mint a bátyja egész életében. Vagy amikor az egyik kliensem hálából az irodánknak ajándékozta az Emberi Erőforrások Minisztréiumától kapott Pro Vita oklevelét. Amit a legtöbbször hallottam, ha szóba került, hogy hol dolgozom: Azta, kemény lehet! Hogy bírod? Nem félsz, hogy elkapsz valami betegséget?

2017. október 2-án kezdtem a BIK Soroksár 1-es telephelyén szociális munkásként. 2017. november 15-e óta a BIK utcai gondozó szolgálatának is munkatársa vagyok. 2020. március 14-e óta az Újbudai telephely vezetője vagyok. Az ELTE szociális munka szakán végeztem. Korábban egy család- és gyermekjóléti szolgálatnál dolgoztam. A BIK előtt fél évig dolgoztam a hajléktalan ellátásban egy női átmeneti szállón, így a hajléktalan ellátásban szerzett tapasztalataim főként itt szereztem. Azért szeretek itt dolgozni, mert sok a kihívás, fontos a szakmai és a csapat munka. Ami itt tart, hogy kellő bizalmat kapok és lehetőséget adhatok embereknek. A legemlékezetesebb eset, amivel találkoztam eddig: Utcázás közben a Király utca elején beszélgettünk a kliensekkel, amikor egy járókelő megszólított, kérhet-e egy cigit. Gyorsan adtam egyet, hogy ne zavarjon, majd a kezembe nyomott egy százast. Döbbenten nyújtottam ki a kezem és néztem a tenyeremen a százast, mire az egyik kliensünk így szólt: „tedd el, Reni, ezt te kerested”. Amit a legtöbbször hallottam, ha szóba került, hogy hol dolgozom: Hogy bírod lelkileg? Én ezt nem tudnám csinálni.

"Megtaláltam az önéletrajzodat a Bibliámban. Mikor tudnál eljönni megbeszélni a továbbiakat?"- Ezekkel a mondatokkal hívott fel 2009-ben Szenczy Sándor pár hónappal azután, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve odaadtam neki az önéletrajzomat. Így kezdtem el a Szeretetszolgálatnál dolgozni, majd 2018-ban a Baptista Integrációs Központhoz kerültem. Büszke vagyok arra, hogy egy olyan területen dolgozhatok, ami bár nehéz, de közben szép is, és amit máshogy nem lehet jól csinálni, csak hivatásból. Azt hiszem, ez az, ami a BIK kötelékében dolgozókat egy nagyszerű csapattá formálja, amihez jó tartozni.

2010 óta dolgozom a szociális szférában. Szenvedélybeteg, alacsonyküszöbű és közösségi ellátásában dolgoztam mielőtt a BIK újbudai csapatához csatlakoztam 2019 januárjában, mint szociális munkás. 2020 decemberében lehetőséget kaptam, hogy a pesterzsébeti Kiléptető szálló telephelyvezetője legyek. Azóta is ebben a munkakörben dolgozom. Hiszek abban, hogy mindenki képes változni és változtatni. Kollégáimmal a lakóinkat a képességeik és tempójuk szerint ebben próbáljuk segíteni. Ami a csapatot leginkább jellemzi, az a “megoldjuk” szó! Ami miatt a BIK-nél szeretek dolgozni, az a támogató és elfogadó légkör, mind a munkatársak, mind a vezetők részéről.