Munkatársaink

2017-ben kezdtem meg tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológia alapszakán, majd társadalmi viselkedés és devianciák szociológiája szakirányon szereztem mesterdiplomát. Tanulmányaim során elsősorban a társadalmi egyenlőtlenségek, a társadalmi integráció, a devianciák és a demográfiai folyamatok érdekeltek, különös tekintettel arra, hogy ezek hogyan befolyásolják az emberek életútját és lehetőségeit. Karrierem a vállalati szférában, HR- és projektkoordinátori területen indult, ahol szervezési és kommunikációs tapasztalatot szereztem, majd 2023–2025 között pártfogó felügyelőként dolgoztam a Büntetés-végrehajtás és a BFKH kötelékében, ahol közel 200 ügy végrehajtását kísértem végig. 2025 novemberében lehetőséget kaptam arra, hogy a Baptista Integrációs Központ csepeli telephelyén telephelyvezetőként folytassam a munkámat. Munkám során sokféle emberi sorsot ismertem meg, amelyek megerősítettek abban, hogy minden ember mögött van egy történet, és a figyelem, a támogatás és a visszajelzés sokszor önmagában is jelentős segítség. Fontos számomra az empátia, az előítéletmentes, megoldásközpontú szemlélet, valamint egy olyan csapat, ahol hasonló értékrendű kollégákkal dolgozhatok együtt.

2016-ban diplomáztam az Apor Vilmos Katolikus Főiskola szocálipedagógia szakán. Az elmúlt tíz évben hajléktalanellátásban dolgoztam, legtöbb ideig a BIK Soroksár 1-es telephelyén - 2016 év végétől 2026 februárjáig - mint szociális munkás. Itt sok értékes embert ismertem meg, mind az ellátottak, mind a kollégák között. Rengeteg dolgot tanultam tőlük, amit kiemelnék, az az, hogy mindenki képes a fejlődésre, és ha igazán segíteni szeretnék, akkor ezt kell, hogy támogassam. A munkám legszebb része, amikor látom, hogy valaki olyan dolgot old meg egyedül, amit eddig nem tudott, vagy inkább nem hitte el, hogy tud. Amikor az egyik hölgy nélkülem hívta fel az orvosát, amikor valaki először ment önállóan ügyet intézni, amikor egy ügyfelem elérte, hogy a feleségével támogatott lakhatásba költözhessen.

2013 nyarán érkeztem a BIK-hez. Szociális munkás és emberi erőforrás menedzser végzettségem van. Az egyetem elvégzését követően szerettem volna falukutatással, közösségi szociális munkával foglalkozni, mindig is a vidék, a falu világa, közössége érdekelt engem leginkább. Na, aztán egy állásinterjúra mentem az akkori Szociális és Családügyi Minisztériumba, ahol felajánlották a hajléktalanság témakörét, ami ugye a tipikus nagyvárosi probléma. Kezdetben nem volt egyszerű, egy ideig csak az volt a célom, hogy az elődöm idejét megdöntsem (ez azt hiszem 3 és fél év volt), mert mindenki azt mondta, a hajléktalan ellátásban dolgozók, meg a téma, meg a körülmények kibírhatatlanok… Végül 13 évig dolgoztam a minisztériumban. De a végén már a teljes szociális szolgáltatási szektorral foglalkoztam, mint főosztályvezető-helyettes. Szerettem nagyon, de egy idő után nem árt váltani. Így kerültem a Baptista Szeretetszolgálathoz. Majd a BIK-hez, aminek 2016 óta vagyok a vezetője. Ezek mellett elég sok mindent csináltam, tagja vagyok a Hajléktalanok Közalapítvány kuratóriumának, voltam szakmai kollégium vezető, tanítok a SOTE-n a szociális vezetőképzésen, korábban néha a Baptista Teológiai Akadémián, illetve sokáig rendszeresen, ma már csak néha részt vehetek a falu- és tanyagondnokok képzésén, amit szintén nagyon szeretek. Tagja voltam szakmai közösségeknek, és pár éve az a megtiszteltetés is ért, hogy a Február Harmadika felmérést vezető munkacsoport is meghívott a felmérést megelőző gondolkodásra. Erre különösen büszke vagyok…bár, nem mintha a többire ne lennék. Néha cikkeket is írok, ha felkérnek rá. Azért szeretek itt dolgozni, mert szerintem ez egy nagyon menő szakma. Mondjuk az én dolgom nem a frontvonalban van, rettenetesen élvezem, ha egy olyan gépezetet lehet kialakítani és folyamatosan alakítani, javítgatni, ami arra szolgál, hogy segítségre szoruló embereknek tudjon támogatást nyújtani, lehetőséget adni. Nekem és a BIK központi stábjának az a dolga, hogy az ügyfelekkel közvetlenül dolgozó munkatársaim a lehető legtöbb eszközt kapják ahhoz, hogy a lehető legjobb és leghatékonyabb munkát tudjanak végezni. Ez lehet ordas nagy közhely, retorika szintjén sok vezető vallja ezt, csakhogy én ezt egyrészt komolyan gondolom, másrészt ennek érdekében egy csomó vezetői viselkedést képes voltam magam mögött hagyni, mert rendes munkakapcsolat csak így képzelhető el szerintem. Ez a gyakorlatban nem jelenti azt, hogy ne én döntenék, vagy ne én lennék a főnök, de nálunk egyre szélesebb tere van annak, hogy akár kérlelhetetlen visszajelzésekben jelezzék a kollégák, ha valamit elrontok, ha sokat beszélek, ha nem értik mit mondok, stb.. Szóval – nyilván megfelelő, konstruktív formában – bizony letolhatnak a munkatársak, ha valamivel megbántottam, feldühítettem őket. Vagy valamit jól csinálok. Cserébe persze én is így járhatok el. Az eredmény pedig egy – azt gondolom magyar viszonylatban ritka – őszinte és együttműködő gárda. Ezt sokkal nehezebb kialakítani, mint ahogy hangzik. Néha apró cserépdarabokból rakod magad össze, ha a visszajelzések alapján kiderül, nem voltál olyan fain gyerek, mint gondoltad. Pusztító tud lenni, viszont működik. Nagyon jó kis csapat alakul a BIK-nél. Nem mindennapi dolog ez és ez nagyon motiváló. Pedig, az igazat megvallva, azért messze nem ideális körülmények között dolgoznak a munkatársaink. De csinálják, és jól csinálják, amiért nem győzök hálás lenni nekik. Nem könnyű manapság szociális munkásnak lenni. A rendszer semelyik szintjén sem. A legemlékezetesebb eset, amivel találkoztam eddig: Lassan 10 éve vagyok itt, sok ilyen van. A lakónk, aki egyszer külföldieknek eladta a Nyugati-pályaudvar vas szerkezetét, a fiú, akinek bambara tolmácsot kellett találnunk (akkori infó szerint ilyen egy volt az országban), az ételosztások megszervezése, a Cipősdoboz gyűjtés télen a Deák Ferenc téren. Vagy amikor a szociális területet felügyelő államtitkár eljött megnézni a Deák téren az utcai szolgálatunk munkáját és az aluljáróban lévő ügyfelek (mondjuk mindnek volt már nálunk szállása, de nem mindig akarnak bejönni – nehéz ügy ez…), látván, nagy ember látogat, akkora rumlit rendeztek, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Mondjuk azért a hangzavarban voltak részeg külföldi turisták (úgy gondolták jó ötlet egymással ordítozni az aluljárón áthaladva), volt árus, és veszekedő házaspár, nagyhangú pesti fiatal is. Óriási zűrzavar közepén álltunk. Még szerencse, hogy az államtitkár pontosan tudta, miről is van szó. Persze, ha nem tudta volna, akkor sem tudunk volna mit tenni, nem rendelhetünk csendet és kulturált viselkedést… Amit a legtöbbször hallottam, ha szóba került, hogy hol dolgozom: Általában valami kérdés: Adjak nekik pénzt?, Nem lehetne őket valahol elhelyezni?, vagy hasonló. Az emberek nagyon érdeklődnek. Őszintén kíváncsiak. De egyszer valaki nagyon meglepőt mondott: Gratulálok a munkádhoz, büszke lehetsz rá! – és akkor, ott tényleg az voltam.

2013 tavaszán kezdtem az intézményben dolgozni, intézményvezető-helyettesként. Ezt megelőzően a büntetés-végrehajtás szervezetén belül, különböző beosztásokban tevékenykedtem. Az itt szerzett tapasztalataim jó eredménnyel segítettek át a kezdeti nehézségeken, amikkel az intézménynek meg kellett küzdenie. A munkám változatos, kihívásokkal teli. Bár közvetlenül nem foglalkozom ügyfelekkel, tevékenységem társadalmi hasznát is látom, ez jó érzéssel tölt el. Kezdetben sokszor találkoztam az előző munkám során megismert "ügyfelekkel" is. Tapasztalataim szerint az emberek többsége nem szeret a társadalom nehézségekkel küzdő tagjairól még tudomást sem venni, de elismerően beszélnek azokról, akik ezt helyettük is megteszik.

2020 június óta, a CsÁO megnyitása óta dolgozom a BIK-nél. 2011 óta dolgozom gyermekvédelemben és hajléktalanellátásban. 2011 előtt az Oktatási Minisztériumhoz tartozó háttérszervezetekben dolgoztam gazdasági területen több pozícióban, valamint saját pénzügyi tanácsadó céget vezettem. Az ember életében az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb terület a munkája és a munkakörnyezete. Fontos, hogy az ember azt a munkát végezze, amit szeret és amit élvezettel csinál. Fontos számomra, hogy elismerik a munkámat, hogy rendezett környezetben, energikus és támogató vezetőkkel dolgozhatok, a munkám folyamatosan izgalmas kihívást jelentenek számomra, és ösztönzőleg hat további ismeretek és tapasztalatok megszerzésére. A legemlékezetesebb eset, amivel találkoztam eddig: 10 nap alatt felkészülni az intézmény megnyitójára, és 4 hónap alatt feltölteni a CsÁO-t. Kiválasztani és beköltöztetni 20 családot. Amit a legtöbbször hallottam, ha szóba került, hogy hol dolgozom: Te pénzügyi diplomával gyakorlattal ott dolgozol? Nálad a hülyék nem a szomszédban laknak.

Mindig is nehezen tudtam választani: egyszer tanító akartam lenni, máskor orvos, később közgazdász. Végül mindháromból kaptam egy kicsit – emberekkel dolgozom, segítek, és közben számok között lavírozom. Egészségügyi végzettséggel kezdtem, majd közgazdász diplomát szereztem, és így találtam rá a munkaügyre – ami azóta is az én terepem. Ma már bérszámfejtőként is dolgozom és imádom, hogy nincs két egyforma nap. A legemlékezetesebb pillanataim közé tartozik, amikor a főnököm hitetlenkedve kérdezte: „Te tényleg elolvastad a szervezeti és működési szabályzatot?” (Igen, tényleg. Valakinek csak el kell. ????) És persze ott volt a home office időszak, amikor irodánk sem volt — én pedig az aluljáróban, hajléktalanok között adtam át kilépő papírokat. Ironikus? Talán. De mivel hajléktalanellátással foglalkozunk, legalább „helyszíni szemlét” is tartottam. ???? Ha megkérdezik, hol dolgozom, gyakran hallom: „Ott papok is vannak?” vagy „Ti mind vallásosak vagytok?” Én pedig csak mosolygok, mert nálunk a legfontosabb hitvallás: jókedvvel minden könnyebb.

2013 májusa óta dolgozom a BIK-nél. 2020 márciusáig szociális munkásként tevékenykedtem, azóta pedig telephelyvezetőként. Korábban nem dolgoztam szociális területen. Többek közt azért szeretek itt dolgozni, mert sosem lehet unatkozni. Mindig találkozom új kihívással, érdekes emberekkel. Tanulhatok és segíthetek, ez elég jó kombináció. Ez a munka egy hullámvasút az érzelmek szomorú vidámparkjában. A legemlékezetesebb eset, amivel találkoztam eddig: Az elmúlt majd’ 10 év alatt nagyon sok volt. Egyszer 10-20 percig szóval kellett tartanom és lenyugtatnom egy nálam jóval nagyobb darab, rendkívül agresszív, kábítószer hatása alatt álló lakónkat, aki a berendezést rugdosta és dobálta a szobájában a kését keresve. Sikerült elérnem, hogy leüljön az ágyára és letett a kés megkereséséről is, amíg kiérkeztek a rendőrök. Szintén nagyon emlékezetes volt, amikor az egyik lakóm azt mondta, hogy többet tettem érte, mint a bátyja egész életében. Vagy amikor az egyik kliensem hálából az irodánknak ajándékozta az Emberi Erőforrások Minisztréiumától kapott Pro Vita oklevelét. Amit a legtöbbször hallottam, ha szóba került, hogy hol dolgozom: Azta, kemény lehet! Hogy bírod? Nem félsz, hogy elkapsz valami betegséget?

2017. október 2-án kezdtem a BIK Soroksár 1-es telephelyén szociális munkásként. 2017. november 15-e óta a BIK utcai gondozó szolgálatának is munkatársa vagyok. 2020. március 14-e óta az Újbudai telephely vezetője vagyok. Az ELTE szociális munka szakán végeztem. Korábban egy család- és gyermekjóléti szolgálatnál dolgoztam. A BIK előtt fél évig dolgoztam a hajléktalan ellátásban egy női átmeneti szállón, így a hajléktalan ellátásban szerzett tapasztalataim főként itt szereztem. Azért szeretek itt dolgozni, mert sok a kihívás, fontos a szakmai és a csapat munka. Ami itt tart, hogy kellő bizalmat kapok és lehetőséget adhatok embereknek. A legemlékezetesebb eset, amivel találkoztam eddig: Utcázás közben a Király utca elején beszélgettünk a kliensekkel, amikor egy járókelő megszólított, kérhet-e egy cigit. Gyorsan adtam egyet, hogy ne zavarjon, majd a kezembe nyomott egy százast. Döbbenten nyújtottam ki a kezem és néztem a tenyeremen a százast, mire az egyik kliensünk így szólt: „tedd el, Reni, ezt te kerested”. Amit a legtöbbször hallottam, ha szóba került, hogy hol dolgozom: Hogy bírod lelkileg? Én ezt nem tudnám csinálni.

Közel 20 éve foglalkozom könyveléssel, könyvviteli szolgáltatásokkal. 2015 óta dolgozom a Baptista Szeretetszolgálatnál. Több szociális intézménynél is megfordultam könyvelőként, illetve gazdasági vezető pozícióban is szereztem értékes tapasztalatokat a Szeretetszolgálat berkein belül. A vállalkozói szférából hozott tapasztalataimat és a megszerzett tudásomat a szociális rendszerben is tudom kamatoztatni immár 10 éve, annak ellenére, hogy egy profitorientált gazdálkodó szervezet alapvetően teljesen másként működik, mint egy egyházi jogi személy által fenntartott nonprofit szociális intézmény. Mind a munkámban, mind a magánéletemben szeretem a kihívásokat, szeretek szakmailag és emberileg fejlődni, új ismereteket megszerezni napról napra, hiszen az egész életünk egy nagy tanulási folyamat. Elégedettséggel tölt el, ha tudom, hogy a munkámmal hozzájárulhatok egy szép közös cél eléréséhez. A munkatársak/vezetők hathatós segítsége és a jó munkahelyi légkör is arra enged következtetni, hogy „jó helyre kerültem” itt, a Baptista Integrációs Központnál.

2010 óta dolgozom a szociális szférában. Szenvedélybeteg, alacsonyküszöbű és közösségi ellátásában dolgoztam mielőtt a BIK újbudai csapatához csatlakoztam 2019 januárjában, mint szociális munkás. 2020 decemberében lehetőséget kaptam, hogy a pesterzsébeti Kiléptető szálló telephelyvezetője legyek. Azóta is ebben a munkakörben dolgozom. Hiszek abban, hogy mindenki képes változni és változtatni. Kollégáimmal a lakóinkat a képességeik és tempójuk szerint ebben próbáljuk segíteni. Ami a csapatot leginkább jellemzi, az a “megoldjuk” szó! Ami miatt a BIK-nél szeretek dolgozni, az a támogató és elfogadó légkör, mind a munkatársak, mind a vezetők részéről.