Amikor sikerül

Nem is olyan régen történt, hogy egy csapzott külsejű, halk szavú fiatalember - nevezzük Z-nek - jelent meg a csepeli szállónkon, hogy felvegyük. Már egy jó ideje az utcán lakott, de megelégelte a zord körülményeket, és tett egy próbát nálunk, mi pedig felvettük és elkezdtük felfejteni Z. múltját. Z. nagyjából 1 évvel ezelőtt elvesztette az édesapját, akivel nagyon szoros kapcsolatot ápolt, ő volt az egyetlen családtagja. Apja halála után Z. lába alól kicsúszott a talaj, lelkileg megroppant, nem tudott többé dolgozni, így nem tudta fizetni az albérletet, ezért egy idő után az utcára került, egyedül. Az utcán élés még lejjebb taszította a lejtőn, mentálisan és fizikálisan is leépült. Egy zűrös este után, amikor a testi épsége is veszélybe került, úgy döntött, hogy jelentkezik a szállónkra. Bár nagyon ódzkodott a hajléktalanszállóktól (a rossz hírük és az első pillantásra túl szigorúnak tűnő házirendjük miatt), de végül belátta, hogy a szálló menedékként fog szolgálni, hogy többször ne tudják bántani az utcán. A felvételi elbeszélgetésen óvatosan puhatolóztunk, hiszen lattuk, hogy Z. nincs jó állapotban és meglehetősen bizalmatlan velünk. Eleinte csendes volt, aztán egy ponton elkezdett belőle ömleni a szó, elmesélte az átélt fájdalmait, lelkit és testit egyaránt. Kezdetben csupán az elhelyezésre volt szüksége, de a szociális munkása nem hagyta annyiban, és próbálta a kialakítani a segítségnyújtáshoz elengedhetetlen bizalmi kapcsolatot. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis Z. egyre jobban kezdett megnyílni. Egyre többször kereste fel a szociális munkás irodát, csak hogy kibeszélhesse magából a keserűségét, az indulatait, hiszen látta, hogy megértő fülekre talál a mondanivalója. A sokadik ilyen beszélgetés után aztán megkérte a szociális munkását, hogy segítsen neki önéletrajzot készíteni, mert szeretne újra dolgozni. A kolléga természetesen nagyon szívesen segített neki ebben és a munkakeresésben egyaránt, valamint bátorította is, ne adja fel akkor sem, ha csak a sokadik telefonhívás után fogják behívni állásinterjúra. Pár hete, ez a nemrég még letargikus állapotban lévő, verési foltokkal tarkított, az utca minden nyomát magán viselő férfi belépett az irodába, felvillanyozva, örömteli arccal vadonatúj munkaruhában, életerősen és életvidáman, és elújságolta, hogy talált állást és segítsünk neki néhány papírt kitölteni. Örömmel töltöttük ki a papírjait, közben beszélgettünk. Immáron mintha egy teljesen más ember állt volna előttünk, mint korábban. Elmesélte, hogy miután talált munkát minden energiáját abba fektette, hogy jól végezze azt, és a fájdalmat, amit édesapja elvesztése után érzett, próbálta a munkába temetkezve elfelejteni. Z. nagyon sokat dolgozott és jól is csinálta, aminek eredményeként munkaadója felajánlott neki egy szállást. Z. ezt elfogadta és el is költözött tőlünk. Nagyon ritka a mi munkánkban az ehhez hasonló sikertörténet, de ilyen, amikor sikerül. További szép életet és sok sikert kívánunk, Z.!