Az udvarló

Ha egy lakónk elköltözik, legtöbbször nem tudja minden holmiját rögtön elvinni. Ilyenkor ezekről leltárat készítünk és elraktározzuk, annak elvitelének módját pedig szabályokhoz kötjük, hogy a távozó lakót véletlenül se károsítsuk meg. Egyik vasárnap a Kiléptető szállónk egyik fiatal lakója, nevezzük Rozinak, elköltözött. Szobájában maradt hűtőszekrénye, és tévékészüléke, amiket később tervezett elszállítani. Következő héten kedden délután egy alacsony termetű fiatalember jelent meg a portán, és a tulajdonossal kívánt beszélni. Tájékoztattam, hogy az nem lehetséges, de ha beéri a portással, akkor örömmel jelenthetem, hogy máris vele beszél. Érezhetően megörült, hogy a “portástulajdonossal” közölheti kérését, amit meg is tett: ő Rozi szobájából szeretne néhány dolgot magához venni. Felhívtam figyelmét, hogy abból a szobából csak Rozália vihet el bármit, és ő szemmel láthatóan nem az említett hölgy. Rákérdeztem, hogy ő vajon Ottó-e, aki Rozi szobatársa és egyben párja volt. A fiatalember láthatóan megdöbbent Rozi magánéletének fordulataival kapcsolatos tudatlanságom láttán, és közölte, hogy Ottó már Rozália rég meghaladott múltjának a része, Ottó nincs, most ő van, István. Gratuláltam a szerencsés ifjúnak, aki hősnőnk szerelmét végül elnyerte, de jeleztem, hogy ezen örvendetes fordulat dacára sem vehet magához semmit a Rozália tulajdonát képező ingóságok közül újdonsült kedvese támogató jelenléte nélkül. Belátta érveim jogosságát, és elszánta magát a Rozival való azonnali kapcsolatteremtésre. Ám habozásából úgy tűnt, akadt némi bökkenő. - Portás bácsi, szólni kellene a tulajdonosnak – fordult végül hozzám olyan arccal, melyről sugárzott, hogy most olyan mestercsel következik, melyre a szélhámosok fejedelme, Arsene Lupin is csettintene –, hogy mondja meg a Rozália telefonszámát, hogy felhívhassam! - No, de István! Imént mondta, hogy Ön bizalmas viszonyban van Rozáliával, és mégsem tudja a telefonszámát? A mestercsel kidolgozása során István erre a kérdésre nem alkotott kellően frappáns választ, úgyhogy az improvizáció ingoványos talajára tévedve az alábbi magyarázatot adta: - Hát de nem jó a Rozi telefonja! – vágta ki diadalmasan. - Ej, István, ha nem jó a telefonja, akkor hogy akarja őt felhívni? István ekkor úgy ítélte meg, hogy ezzel az érvvel szemben hirtelenjében nem tud megfelelően súlyos ellenérvet szembe szegezni, igy beérte azzal, hogy megsemmisítő pillantást vetett rám, mellyel szavak nélkül is kifejezte lesújtó véleményét rólam, a tulajdonosról, a szállóról és a rideg világmindenség egészéről, majd sarkon fordult és távozott.