De csinos vagy, drágám!

Történt egyszer, hogy M. jött be újbudai szállónkra. Véralkoholszintje némileg emelkedett volt már, de magához képest tök józannak számított. Kolléganővel együtt meg is dícsértük, hogy ügyesen nem ivott sokat. Mennék vissza az irodába a portáról – csak egy pár lépést tettem meg –, a következő pillanatban M. odafordul a kolléganőhöz és azt mondja: „De csinos vagy, drágám!” Ilyen jóban azért nem voltunk, úgyhogy eléggé leesett az állunk a megjegyzéstől. Kis idő múltán magamban morogva, a történteken felháborodva ismételgettem a folyosón az orrom alatt: „Még ilyet! Azt mondta, hogy de csinos vagy drágám…” Egyszercsak a folyosón mellettem elsétáló hölgylakó azt mondja nekem: „Jaj, köszönöm!” Egyből kapcsoltam, hogy ő azt hitte, hogy neki mondom. Mivel annyira jólesett neki, úgy döntöttem, nem mondom el az igazságot, mert nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni a lakót. Meg magamat se.